A közösségi alapítványokért.

Integrálják a menekülteket

Már 300 közösségi alapítvány működik Németországban. A stuttgarti szervezet célja a városban lévő 8000 menekült integrálása.

Hetedik alkalommal gyűltek össze az európai közösségi alapítványi mozgalom képviselői, hogy egy ország közösségi alapítványait alaposabban megismerjék. Az idén Németország volt a célország, hisz 20. születésnapját ünnepli az ottani közösségi alapítványi mozgalom. Az elsőt 1996-ban alapították, a szeptember végi ünnepélyes konferencián pedig a 300. közösségi alapítványnak adják át a magasszíntű szakmai működést igazoló oklevelet.

Vendéglátóink szerint a közösségi alapítványok gyors elterjedésének oka, hogy megtalálták a helyük a német társadalomban a jól, de kicsit lassan és mereven működő állami struktúrák, a fontos ügyekre gyorsan reagálni akaró polgárok, valamint a hosszú távon tervező profitorientált vállalatok között.

A Stuttgarti Közösségi Alapítvány jó példa erre: a fontos ügyek megoldására kerekasztal beszélgetés sorozatokat szerveznek, ahol minden érdekelt képviselteti magát. 4 – 5 találkozó alatt kristályosodik ki a megoldás, amelyet mindig közösen valósítanak meg.

A legutolsó közösségi tervezés a menekültek integrálásával foglalkozott. A 600 ezres városban 8,000 regisztrált menekült van. A város lakosságának túlnyomó része támogatja a menekültekkel való törődést: egyrészt emberiességi szempontból, másrészt pedig jól felfogott gazdasági érdekből: a város öregedő lakosságának szüksége van új munkaerőre.

A német törvények szerint legalább egy évig kell várni, hogy megkapják a szükséges papírokat, majd csak ezután kezdhetnek el hivatalosan tanulni és dolgozni. A közösségi alapítvány erőfeszítéseinek köszönhetően 3500-an jelentkeztek, hogy önkéntes munkával segítsék a menekültek beilleszkedését: nyelvet tanítanak nekik, játszótérre, sportolni, szórakozni viszik a gyerekeket, bevezetik őket a helyi társadalomba.

Eközben a város nagyvállalatai, a Daimler vezetésével olyan oktatóközpontot alakítanak ki, ahol kimondottan a menekülteket képzik. A felmerült költségek egy részét a városi, tartományi, központi kormányzat állja.

Stuttgartban mindenki aláhúzta, hogy nem könnyű a menekültek integrációja, de a helyi társadalomnak hosszú távon ez az érdeke. Ebben játszik pótolhatatlan szerepet a közösségi alapítvány.

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026