Adománygyűjtés: kérjünk vagy adjunk?
Pénzt kérni szép ügyekre nehéz. Pénzről beszélgetni tabunak számít, tehát el kell hagyni a konfortzónánkat. Erős kisugárzású, nagy hatású közösségi alapítvány viszont csak a konfortzónák folyamatos áthágásával építhető. Erről beszélgettünk minap szervezőcsoportjainkkal, na meg arról, hogyan is lesz meg a 2 millió forint.
Programunk résztvevőinek az idén össze kell gyűjteniük 2 millió forintot saját közösségükben; ha sikerrel járnak, a KözösALAPON megduplázza az összeget, így az új közösségi alapítvány legalább 4 millió forinttal futhat ki a pályára. Úgy gondoljuk, hogy az adománygyűjtés messze több a pénzkérésnél: az adományozó környezete alakításának élményét, új, izgalmas kapcsolatokat, addigi életében szokatlan impulzusokat kaphat pénzéért – a megbecsülésen túl.
Szervezőcsoportjaink sokat tanulhattak egymástól. Egyikőjük – közmegelégedésre - bevezette a támogathatósági potenciál fogalmát: a szerveződő közösségi alapítványnál ez elsősorban a tagok kapcsolati tőkéjét jelenti. Bejegyzett alapítványnál a potenciál ugrásszerűen megnő: a jogi személyiség hitelesít, és már cégek által is támogatható szervezetről beszélhetünk. Kiderült, hogy különböző habitusú embereknek érdemes különböző adománygyűjtési módokat választaniuk; kiderült, hogy a sikeres adománygyűjtés élményének megosztása társainkkal önbizalom-növelő; kiderült, hogy a jól kiválasztott célszám motiváló; eldőlt, hogy a közösségi alapítványról és az adományozásról szóló első beszélgetések jó esetben mély nyomot hagynak, még ha ez nem is látszik azonnal.

Néhány résztevő: Benedek Gabi, Barna Era, Kátai Zoltán, Peták Péter
Valós dilemmák és látszólagos ellentmondások is felmerültek; felvillantunk néhányat. A még nem létező közösségi alapítványnak általánosságban, vagy meghatározott ügyek támogatására érdemes-e első körben pénzt kérni? Mennyire érdemes nyomulni, erősködni? Érdemes-e klasszikus értékesítési- és marketingeszközöket használni az adománygyűjtésnél? Sokszor minden lehetséges válasz jó – már a munka e szakaszában minden formálódó közösségi alapítványnak meg kell találnia saját, hiteles útját.
Egy biztos: a közösségi alapítvány fenntartható finanszírozásához előbb-utóbb át kell lépni a konfortzónát. Szokatlanul, kényelmetlenül és újszerűen kell cselekedni a közösség hosszú távú támogatásáért.