A közösségi alapítványokért.

Belevágtunk

Először találkozott az a nagyjából 30 ember, aki közösségi alapítvány építésébe kezd saját városában. Vélhetően a római parti találkozó volt a magyar közösségi alapítványi mozgalom genezise.

Tényszerűen: nyertes pályázóink – Debrecen, Dunakanyar, Dunaújváros, Gödöllő, Miskolc, Nyíregyháza és Pécs csapata – és a KözösALAPON pogram munkatársai a minap először találkoztak a rómain másfél napra, és útjára indították a közösségi alapítványok hazai mozgalmát. A „minap” itt újságírói eufemizmus, amely szörnyű, több mint kéthetes késlekedésemet próbálja elkenni, a találkozó ugyanis május 15-16-án volt.

Érzelmesebben: elkövetkezett programunk legfontosabb másfél napja, amelyet reménykedve, néha hitetlenkedve, időnként szorongva vártunk. Találkozóra hívtuk ugyanis azokat, akik hozzánk hasonlóan komoly perspektívát látnak a közösségi alapítványokban, amelyek gyökeresen átformálhatják az adott közösség kultúráját és életminőségét.

Az alapítók
Az alapítók

A másfél napos együttlét intenzív ismerkedéssel kezdődött, amjd egyre inkább „szakmázásba” fordult. Kis- és nagycsoportokban beszélgettünk a közösségi alapítványok működéséről, lehetőségeiről, térségbeli eredményeiről, valamint közös munkánk módszereiről és értékeiről.

Nem csalódtunk: tenni akaró, gondolkodó, befogadó embereket ismertünk meg, akik nemcsak programunk, de egymás iránt is nagy figyelmet és tiszteletet mutattak.

Mondhatjuk nyugodtan: erős volt a kezdés.

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026