A közösségi alapítványokért.

Kétmillió forinttal támogattuk az FKA-t

Kiemelt céljai egyikét teljesítette a KözösALAPON-program: támogattunk egy jól működő közösségi alapítványt. Konkrétan a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) kapott programunktól 2 millió forintot.

Az FKA programunkhoz benyújtott pályázatában adománygyűjtő és támogatásosztó programjai előkészítéséhez, szervezéséhez, egy Magyarországon még új, innovatív adománygyűjtési módszer kipróbálásához, illetve két , külföldi közösségi alapítványoknál sikeresen működő program adaptációs-kísérletének előkészítéséhez, egy szegedi tanulmányút költségeihez, és arculati elemei gyártási költségeihez kért támogatást.

A támogatott programok megvalósulása mind az FKA honlapján, mind pedig programunk weboldalán nyomon követhető lesz.

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvánnyal kialakított munkamódszert és támogatási szerződést modellértékűnek tekintjük; olyan támogatásipolitikátdolgoztunk ki, amely a kölcsönös bizalmon alapul, a felek párbeszéde nyomán alakul, és a támogatott szervezet érdekeit, elképzeléseit szem előtt tartva építi, fejleszti annak kapacitásait.

Benedek Gabriella az FKA, és Sebestény István a Civitalis Egyesület elnöke aláírják a támogatási szerződést

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026