A közösségi alapítványokért.

Beindulunk – gyere, beszélgessünk!

Eljött a cselekvés ideje: tégy kerületedért, városodért, építs közösségi alapítványt és pályázz a KözösALAPON-programhoz! Rajtad múlik a változás! Nyílt napot tartunk december 12-én, ahol minden részletet megtudhatsz.

Decembertől intenzív és látványos szakaszához ér a közösségialapítvány-építés Budapesten (is). A KözösALAPON program pályázatot ír ki december elsején, amelyen kis közösségeket, néhány fős (baráti) társaságokat keres; ezek a csoportok lehetnek a vezetői, létrehozói, motorjai a kerületükben épülő új közösségi intézménynek.

A pályázókat egyfajta kísérletező- és újító szellemiség vezeti: olyan alapítvány építésébe fognak, amely működésbe hozza a helyi közösség rejtett és kevésbé rejtett erőforrásait, így építi és teszi egyre élhetőbbé a helyi közösséget. Az új intézmény – a közösségi alapítvány – minden ott élőnek a felelős és demokratikus cselekvés lehetőségét kínálja.

Pályázatunk nyerteseinek a KözösALAPON program hosszú távú együttműködést, szakmai, majd pénzügyi támogatást kínál. A koncepcióról, a szakmai együttműködés részleteiről beszélgetnénk az érdeklődőkkel a nyílt napon december 12-én pénteken 14.00-tól 18.00 óráig a Szép utca 3. szám alatti irodánkban. Az érdeklődőktől előzetes regisztrációt kérnénk: keressék Komáromi Mátyást a kozosalapon@kozosalapon.hu címen, vagy a 0670-398-4517-es telefonszámon.

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026