A közösségi alapítványokért.

KözösAlapon: hol tartunk?

Jártuk az országot, nemzetközi konferenciát szervezünk és most egy kis szünetet tartunk. Negyedéves beszámoló és kitekintés.

Céljaink, alapelveink és feladataink gondos átbeszélése után április végén lépett a nyilvánosság elé a KözösAlapon program.

Azóta összesen hét megyében (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Hajdu-Bihar, Pest, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében) és a fővárosban legalább 50 emberrel beszélgettünk személyesen egy helyi közösségi alapítvány létrehozásnak esélyeiről és a szereplők lehetséges köréről. Blogunkról és facebook-oldalunkról mintegy húszan jelentkeztek és érdeklődtek tevékenységünkről, céljainkról. Megkerestünk ezen kívül csaknem tíz embert, akikről azt gondoljuk, hogy szellemi tőkéjükkel, kapcsolati hálójukkal, még inkább mindkettővel támogatni tudják majd a KözösAlapon program tevékenységét.

Ezen túl bekapcsolódtunk a térségbeli közösségi alapítványok együttműködési platformjának kialakításába. Ennek jelentős eseménye a szeptemberi 19-20-i pozsonyi konferencia lesz, ahol egyrészt a besztercebányai közösségi alapítvány 20. születésnapját ünnepeljük, másrészt a kooperáció új formáinak kigondolására teszünk kísérletet.

Szeptemberig programunk munkálatait szüneteltetjük. Azután ismét országjárásba és kommunikációs offenzívába kezdünk, hogy az év végére ígért pályázatunkon minél több csoport induljon, így minél több közösségi alapítvány születhessen Magyarországon. Aki kíváncsi ránk, találkozna velünk, írjon: kozosalapon@gmail.com.

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026