A közösségi alapítványokért.

Lehetséges lett a lehetetlen

Az elmúlt két és fél évben támogatta a KözösALAPON programot a Norvég Civil Támogatási Alap. Honnan hová jutottunk ennyi idő alatt? Most Scsaurszki Tamás beszél arról, hogy indult el az első hazai közösségi alapítvány, hol tart a KözösALAPON program, és miként lehet csatlakozni ügyünkhöz.

A KözösALAPON programot 2014. októberétől támogatta a Norvég Civil Támogatási Alap; 2016 tavaszán a támogatási periódus végére értünk, és szükségét érezzük, hogy a támogatónkon túl a közösségi alapítványok iránt érdeklődő szélesebb nyilvánosságnak is számot adjunk arról, hová jutottunk, hol tartanak manapság a közösségi alapítványok Magyarországon.

Beszámolónk első részében Teret nyitunk című tavaszi konferenciánk előadói segítségével azt vázoltuk, milyen társadalmi közegben épül a közösségi alapítványok immár országos mozgalma; erről itt nézhet videókat. A második részben munkatársaink rádiós szereplései segítségével mutatkoztunk be.

Alább projektvezetőnk, Scsaurszki Tamás beszédének szerkesztett változatát közöljük, amely a Teret nyitunk című konferenciánkon hangzott el március 18-án; a beszédről készült felvételt itt nézheti meg.

„Egy utazásra szeretnélek benneteket invitálni, amely valahol a múltban kezdődött, s a jövőbe mutat. Amelyen onnan indultunk, hogy miért nem lehet, s arra felé tartunk, hogy mégiscsak lehet, mert közösen új terek nyílnak.

Amikor Magyarországon szóba kerülnek a közösségi alapítványok sikerei, elterjedésük: az, hogy az elsőt a kontinensen Szlovákiában alapították 1994-ben, majd szép lassan szinte minden országban megjelentek a régióban, itthon mindig az az első kérdés, hogy mi az oka annak, hogy Magyarország kimaradt ebből a sikertörténetből? Hogy lehet, hogy 20 év alatt közel száz közösségi alapítványt alapítottak a szomszédunkban, s Magyarországon egy sincs?

Sok válasz lehetséges. A leggyakrabban az az univerzális válasz tűnt hihetőnek, hogy „Magyarország más“, „a koncepió maga jó, de itt ez úgysem fog működni“. Ugye mindenki ismeri ezeket a válaszokat?

Néhány társammal megpróbáltuk a lehetetlent, és 2011-ben elindítottuk a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt, az első közösségi alapítványt Magyarországon.

Hogyan sikerült?

Én, mint a közösségi alapítványt kezdeményező csapat egyik tagja emlékszem, hogy első lépésként arra voltunk kíváncsiak, adottak-e a feltételek egy közösségi alapítvány létrehozásához. Közel 70 emberrel beszélgettünk Ferencvárosban, és azt tapasztaltuk, hogy a legtöbben meg tudtak nevezni olyan konkrét ügyet, amelyek fontosak nekik, jobbá teszik közérzetüket, életüket. Ilyeneket:

  • volt, aki az étterme előtti park gondozását említette;

  • volt, aki azt mondta, hogy több közéleti fórumra van szükség a kerületi ügyek megbeszélésére;

  • mások azt mondták, hogy szükség lenne több közösségi-, kulturális-, és sportrendezvényre, egyéb eseményekre, ahol megismerhetnénk egymást és a kerületet;

  • legtöbben azt montdák, hogy legyenek tisztábbak, barátságosabbak, biztonságosabbak a közterek.

És még sorolhatnám. Látható az ügyek sokszínűsége, és hogy ügy van belőlük bőven. Ezt a feltételt kipipálhatjuk!

A beszélgetések során az is kiderült, hogy olyan emberek is vannak emberek, akik tennének ügyekért:

- volt, aki ismert jó megoldásokat és ezeket szívesen megosztotta volna másokkal;

- volt, aki azt mondta, hogy ha összejön egy csapat, akkor abban ő is dolgozna;

- más az irodáját ajánlotta fel találkozókra;

- volt, aki pénzt ígért, s volt olyan is, akinek kapcsolatai voltak a dolgok elintézéséhez.

Persze attól, hogy voltak fontos ügyek és tettrekész emberek helyben, a fontos ügyek nem oldódtak meg. Mert hiányoztak azok, akik tudatosan összekötik őket, akik segítik a folyamatot.

Ezek az emberek alkotják a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kuratóriumát, amely a szervezet szíve és motorja. Ők azok, akik saját ügyük megoldása mellett az is motivált, hogy együtt dolgozzanak másokért, a kerületi közösségekért, azaz tudatosan vállalták fel azt a szerepet, hogy összekötik az ügyeket a tettrekész emberekkel. Így lett a lehetetlenből lehetséges, így indult el az első közösségi alapítvány Magyarországon.

Ez volt felfedező utunk első sikere, örültünk, hogy csodálatos emberekre leltünk, izgalmas terepen voltunk - megpihentünk, nem gondoltunk előre.

Azért még annyit megtettünk, hogy a ferencvárosi tapasztalatokat megosztottuk más közösségekkel is, bízva abban, hogy ez őket is lelkesíti, és elindítják saját közösségi alapítványukat. De nem így történt.

Hihetetlennek tűnt, hogy ha egy közösségben lehet közösségi alapítványt elindítani, akkor máshol nem. Hogy más közösségekben nincsenek olyan emberek, akik szép feladatot látnak a konkrét helyi szükségletek és a jobbító ötleteket aktív, cselekvő emberekkel való összekötésében, akik ezt a katalizáló szerepet tudatosan és szívesen végzik.

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kezdeményezői közül hárman, Edit, Gabi és én, elhatároztuk, hogy továbbmegyünk a felfedező úton: ha ezek az emberek maguktól nem lépnek elő, akkor majd mi - az újonnan alakult KözösALAPON program - megtaláljuk és segítjük őket abban, hogy a közösségi alapítvány által kínált lehetőséget jobban megértsék. És ha tetszik nekik, izgalmasnak találják, akkor támogatjuk őket, hogy saját közösségükben közösségi alapítványt indítsanak.

Persze ezt egy perc elmondani, de saját példánkból tudtuk, hogy években mérhető, bonyolult folyamat, amíg az ismeretből eljutunk a megalapításig. Ezért tudásunkat, tapasztalatainkat és kapcsolatainkat felhasználva alkottuk meg az „utat“, amely segíti a bátrakat.

Az út főbb állomásai: a legjobb csoportok kiválasztása, kétnapos szakmai munka, amelyen megbeszéltük együttműködésünk alapjait és tisztáztuk az előttünk álló feladatokat, külföldi tanulmányutak, amelyek keretében már működő közösségi alapítványokat látogattak meg, munkaterv készítése az első lépések megtételéhez: a kuratórium összeállításához, a helyi szükségletek felméréséhez, a helyi adománygyűjtés elkezdéséhez. A munkaterv októberben készült el, ezt követte sok-sok helyi munka.

A szervezőcsoportokkal már jelentős számúvá bővült expedíciónk, de még nem teljes a csapatunk, még hiányoznak közülünk.

Most őket keressük: akik a KözösALAPON programon keresztül országos perspektívával támogatják a helyi munkát. Akik – hasonlóan a helyi emberekhez - felismerik a közösségi alapítványokban azt a lehetőséget, hogy generációkon keresztül biztosítják egy város közösségének, hogy a számukra fontos ügyekkel foglalkozzon. De ezek az emberek nem egy közösségi alapítványt építenek, hanem az összeset.

Miért van rájuk szükség, kérdezhetitek joggal, hiszen eddig is izgalmas és sikeres volt utunk?

Egyrészt azért, mert eddigi támogatóink - a Norvég Civil Támogatási Alap, a Mott Alapítvány és a Miller Family Trust - bármennyire is bőkezűen támogatták a munkánkat, csak az indulásra adtak pénzt. Ha folytatni és kiteljesíteni akarjuk a munkát, akkor hazai támogatókat kell találnunk, akik ötletekkel, önkéntes és pro bono munkával, illetve pénzzel támogatnak bennünket.

Másrészt, s ez szerintem legalább annyira fontos, hogy példaképekre van szükségünk. Manapság, amikor rövid távon könnyen elérhető sikereket keresünk, és az embereket csak a saját dolguk érdekli, nagyon nagy szükség van olyanokra, akik bele mernek vágni egy összetett ügy hosszú távú támogatásába, ahol az ő ügyük az, hogy egy nagyobb közösség ügyeinek a megoldását segítik.

Ki lehet jó támogató? Az adományozással foglalkozó modern szakirodalom alapján azt mondhatjuk, hogy a jó támogató:

  • felvállalja az ügyet: a pénze mellett szaktudását, kapcsolatait és a nevét is adja támogatott ügyhöz, akár éveken keresztül;

  • más támogatókkal támogat, egy közösséggé válnak, hisz így erőforrásaik összeadódnak és egymástól tanulhatják az „adományozói“ munkát.

Persze ez így nagyon absztrakt, nekünk konkrét példaképekre van szükségünk, konkrét utitársakra! Elfogadnátok-e a képen látható uriembert? Ki ő? Igen gróf Széchenyi István, akinek munkássága komoly inspirációt adhat azoknak, akik jó társadalmi ügyeket szeretnének támogatni. Gondoljunk csak bele: Széchenyi a Duna hajázhatóvá tételét vagy a magyar tudóstársaság megalapítását támogatta. De mi is volt a célja? Mindig a nemzet felemelkedését tartotta szem előtt! Hogyan támogatott? Az általa felvállalt ügyeket nemcsak pénzzel támogatotta; ezekről rengeteget írt, agitált mellettük; maga is végighajózta a Dunát, hogy saját szemével lássa, mit kell megoldani; másokkal közösen alapította az MTA-t.

A KözösALAPON programban meggyőződésünk, hogy a támogatók a fentieket szem előtt tartva vihetik sikerre az általuk támogatott ügyeket, így tapasztalhatják meg legteljesebben az alkotás örömét, azt, hogy aktív résztvevői egy nagy, társadalmilag hasznos projektnek, amelyből gyermekeik és az utókor is profitál. Mi azt vállaljuk, hogy ebben partnerei leszünk, hogy ők is élvezzék a felfedő utat!

Ezzel eljutottam oda, ahol most tartunk felfedező utunkban: elmondtam, hogy miképp és miért most jutott el hozzánk a közösségi alapítvány és mit tesz a koncepció elterjesztéséért a KözösALAPON program. Ennek kapcsán gondoltuk végig együtt, hogy a lehetetlen is lehetséges, nemcsak helyi szinten, hanem országosan is. Vannak tettrekész emberek közöttünk, s vannak, akik ezt a munkát támogatják, és így épülhet fel KözösALAPON egy közösség Magyarországon.“

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026